2007. január 19.
Magyar Kerékpársportok Szövetsége Krizsanits János elnök részére Tárgy: Tour de Hongrie 2007 ![]() Tisztelt Elnök Úr! A magyar kerékpársportban az utóbbi években számos probléma merült fel, amelyek megoldása részben az új MKSz vezetés feladata lesz. Ezek között úgy gondolom, hogy kiemelt helyen szerepel a Tour de Hongrie ügye. Kérem Önt, és az MKSz elnökségét, hogy rövid időn belül oldja meg, oldja fel a – véleményünk szerint a szakági vezetés által korábban generált – feszültséget, és tegye lehetővé, hogy ez az esemény ismét a mi szervezésünkben kerülhessen lebonyolításra, tovább népszerűsítve ezzel a hazai kerékpársportot. Amint az közismert, 2001. és 2005. között öt éven keresztül a Vuelta Kft. szervezte a Tour de Hongrie-t. Nem vitatható, hogy évről évre emelkedő sportszakmai és szervezési színvonalon; bevonva az ország legtöbb régióját, kiemelkedő kommunikációval biztosítva nem csak a verseny, hanem kiemelten a hazai versenyzők, és ezzel együtt az egész magyar kerékpársport népszerűségét (emlékeztetőül: mi teremtettük meg először hazánkban a napi tv adások feltételeit, és egyedülálló logisztikával, korábban itthon nem látott külsőségek közepette bonyolódtak a magas színvonalú versenynek). Mindeközben a verseny nemhogy terhet nem jelentett a Szövetségnek, de az első években az MKSz-Vuelta szerződés szerint, összesen másfél millió Ft tiszta bevételt jelentett az MKSz-nek, majd a következő időszakban a szerződés megújítását követően, évi 1-1,5 millió Ft értékű szolgáltatással (ingyenes nevezés, szállás, ellátás) és a sportág érdekeit és népszerűségét szolgáló amatőr események szervezésével juttattuk előnyhöz hazai kerékpársportot. 2005. decemberében azonban egy számunkra azóta sem érthető MKSzSz döntés következtében megszakadt a verseny fejlődése. Az MKSzSz-szel folytatott viták sorozata nehezítette, sőt lehetetlenné tette a munkánkat, és végül az egyébkén előkészített és támogató, szponzori szerződésekkel megerősített, 2006. évi versenyünket le kellett mondanunk. Nagyon sokáig semmilyen konkrét információnk nem volt arról, hogy valójában mi történt, ki és mikor, és mire hivatkozva döntött, és ki a felelős abban, hogy az ügy eddig fajult. Az MKSzSz-töl sem mi (mint szervezők) sem az MKSz Vizsgálóbizottsága semmilyen konkrét információt a mai napig nem kapott. Az elmúlt hetekben azonban az MKSzSz jogi képviselője valamint a Magyar Szabadalmi Hivatal útján végre megismerhettük az MKSzSz és a Kerékpársport 2000 Alapítvány között létrejött szerződés részleteit. A szerződést olvasva az alábbi, megdöbbentő és korábban a sajtóban és más fórumokon elhangzottakkal ellentétes, lényegi információkat szűrtük le: - Az MKSzSz szinte semmilyen konkrét szakmai feltételhez nem kötötte az Alapítványt – kivéve a nemzetközi UCI versenyek szabályainak betartását, amelyeknek egyébként tudomásunk szerint nem felelt meg a szervező (pl. az UCI által előírt minimális pénzdíjak). Nem teremtette meg az UCI kategória elérésének minimális kritériumait. - Azon túl, hogy az MKSzSz az általa feltételesen szerzett támogatásokból 10-40% erejéig részesedik, az MKSzSz kötelezettséget vállalt, hogy a szerződés megkötését követően, 60 napon belül 300.000 Ft vissza nem térítendő támogatással segíti a szervező munkáját. - Ezenkívül az MKSzSz vállalta, hogy biztosítja a megfelelő mentőt (rohamkocsit) az esemény során (ez a 2005-ös Tour de Hongrie-n kb. 1,5 millió Ft-ba került), valamint hogy az MKSzSz biztosítja az UCI szabályoknak megfelelő doppingvizsgálatokat (ez a legutóbbi UCI kategóriás Tour de Hongrie-n nekünk kb. 1,7 millió Ft-ba került). Tehát azzal szemben, amit erről az együttműködésről az MKSzSz és az Alapítvány kommunikálni igyekezett, hogy ez biztos (egyesek szerint minimum 2 millió Ft-os) bevételhez juttatja a Szövetséget, semmi sem volt igaz. Éppen az ellenkezője: a Szövetség támogatása volt szükséges egy olyan eseményhez, amely a korábbi években az eredeti szervezővel már bizonyította, hogy megáll a saját lábán. Feltétlenül fel kívánom hívni az MKSz Elnökségének a figyelmét arra, hogy az említett szerződésben - az MKSzSz olyan jogokat ruházott át az Alapítványra, amelyek nincsenek a birtokában. - A szerződés egy máig senki által nem látott MKSzSz határozat alapján született, - amely határozat létrejöttét egy soha ki nem irt „pályázat” „eredménye” alapján hozták meg. - Továbbá, az MKSzSz döntése és a szerződés ellentétes az MKSz Versenyszabályzatában foglaltakkal, - valamint az Alapítvány a hatályos törvények és rendeletek alapján a szervezés minimális törvényi feltételeinek sem felel meg (Sporttörvény: 65.§ (2), valamint a 54/2004. (III. 31.) Kormányrendelet 1.§ (1)d) és 5.§ (1) pontjai). Tehát azon túlmenően, hogy az MKSzSz – Alapítvány szerződés - létrejötte finoman szólva is hagy némi kívánnivalót maga után, - hátrányos a sportágra nézve, - mert egy magas szinten szervezett, nemzetközi esemény megszüntetésével jár, - mert anyagi hátrányt okoz az MKSzSz-nek és ezzel közvetve az MKSz-nek is, - még a törvényi feltételeknek sem felel meg. Szeretném továbbá tájékoztatni az MKSz Elnökségét arról a fejleményről, hogy 2006. június 2-án az MKSzSz irodájában személyesen adtam át azt az iratot az MKSzSz képviselői részére, amelyben jeleztem, hogy a 2007. évi Tour de Hongrie szervezését vállaljuk, és kérjük, hogy ezt az eseményt az UCI versenynaptárába jegyeztesse be. Ezt követően az UCI bejegyzésről döntést vagy határozatot nem kaptam, viszont az UCI naptárában megjelent a 2007. évi Tour de Hongrie, de nem a Vuelta Kft, hanem az MKSzSz szervezésében. Mivel az UCI naptárba történő bejegyzésre egyedül az MKSz jogosult, szeretném ezúton megkérdezni az MKSz-t, hogy mit tud erről a bejegyzésről? Az MKSzSz által 2006. november 17-én szervezett versenynaptár egyeztető fórumon az MKSzSz elnöke, Török Ottó az alábbiakról tájékoztatta a sportág képviselőit: - „A Kerékpársport 2000 Alapítvány képviselői egy kampányba kezdtek az Elnök és az Elnökség ellen, mert elégedetlenek – bár ezzel nem kívánok különösebben foglalkozni. Az Alapítvánnyal egy szerződése van az MKSzSz-nek, de a jövőben, ennek ellenére sem vagyok hajlandó velük együttműködni. Kezdeményezni fogom a szerződés felbontását. Az MKSzSz és személyesen én magam is, igyekeztem pénzt és további partnereket szerezni a Tour de Hongrie szervezésének segítésére, de az Alapítványnak ez sem volt elég. Most keressük annak a módját, hogyan lehet az MKSzSz számára a legkisebb kárt okozva a szerződést felbontani, és Eisenkrammer Károllyal egyeztetünk, hogy 2007-ben már a Vuelta Kft szervezze a Tour de Hongrie-t.” Ezzel a bejelentéssel ellentétben az MKSzSz elnöke azóta nem érhető el, megkeresésemre nem jelentkezett, és az MKSzSz honlapján az Alapítvány szerepel, mint a 2007. évi Tour de Hongrie szervezője. Összegezve: Kijelentem, hogy az általam képviselt Vuelta Kft és Vuelta SE a 2007. évben is meg kívánja rendezni a Tour de Hongrie kerékpárversenyt. A részünkről megszokott színvonalú szervezést azonban komoly veszélybe sodorta az idő előrehaladása, és a továbbra is bizonytalan jogi háttér: amíg egy érvénytelen szerződésre hivatkozva az Alapítvány magát az MKSz(Sz) által elismert, hivatalos szervezőnek tekinti, és ezt is kommunikálja magáról, nem tudunk érdemi lépéseket tenni sem a csapatok sem más partnereink felé. Kérem, hogy tekintettel a fenti tényekre, az MKSz elnöksége tegye meg a megfelelő intézkedéseket. A verseny és a sportág érdekében kész vagyok minden értelmes kompromisszumra. Köszönettel, Eisenkrammer Károly Vuelta Kft. / Vuelta SE. 2007. január 11. |
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
![]() |
|||||||||||||
![]() |
|||||||||||||