Tour de Hongrie per
2008. november 7.

Jogerősen semmis a Kerékpársport 2000 Alapítvány és az MKSzSz közötti szerződés

Mai (2008. 11. 07.) tárgyalásán a Fővárosi Ítélőtábla másodfokon, jogerős ítéletet hozott a Vuelta Kft. (mint felperes) és a Kerékpársport 2000 Alapítvány valamint a Magyar Kerékpáros Szakági Szövetség (mint alperesek) közötti ügyben.

A Fővárosi Ítélőtábla döntése alapján (helybenhagyva az elsőfokon eljáró Fővárosi Bíróság döntését) a Magyar Kerékpáros Szakági Szövetség és a Kerékpársport 2000 Alapítvány között létrejött, a Tour de Hongrie Magyar Kerékpáros Körverseny szervezésére 2006-2007-2008. évre kötött szerződés „semmis”. Vagyis - mivel a szerződés jogszabályt sért - már a megkötése pillanatában érvénytelen volt.

A Fővárosi Ítélőtábla a döntés indoklásában elmondta, hogy a Kerékpársport 2000 Alapítvány a hatályos Sporttörvény rendelkezései alapján nem volt jogosult szerződést kötni a Tour de Hongrie kerékpárversenyre.

A Tour de Hongrie-t 2001. és 2005. között szervező, és azt az ország egyik kiemelkedő sporteseményévé formáló Vuelta Kft. képviselője, Eisenkrammer Károly elmondta, hogy azért indították a pert, mert szándékukban állt 2006-ban és az azt követő években is megrendezni ezt a versenyt - a tőlük megszokott színvonalon -, de ezt az MKSzSz és az Alapítvány között létrejött szerződés lehetetlenné tette. Az azóta eltelt idő, az Alapítvány által szervezett három esemény színvonala, igazolta a Vuelta Kft vezetőinek akkori véleményét, vagyis, hogy a Kerékpársport 2000 Alapítvány valójában soha nem rendelkezett a Tour de Hongrie színvonalas megrendezéséhez szükséges anyagi fedezettel, technikai, szervezési és marketing ismeretekkel és háttérrel. A 2006-2007-2008-as években az Alapítvány semmi mást nem tett, mint az általa korábban már szervezett BAZ Megyei Körversenyt nevezte át Tour de Hongrie-vá. Vagyis ezzel - a Szövetség segítségével - megszüntette az addig a sportág reklámjaként is funkcionáló Magyar Körversenyt. Ennek „eredményeként” kevesebb verseny, kevesebb megmérettetési lehetőség, és nagyságrendekkel kisebb médiamegjelenés kínálkozott a hazai országúti csapatok számára. Bizonyára nem véletlen, hogy ez alatt a három év alatt végképp összeomlott az országúti kerékpársport (az egyetlen kivételként a P-Nivo maradt meg mutatóba).

A bíróság jogerős döntése, a jövőt tekintve, akár új helyzetet is teremthetne a Tour de Hongrie körül kialakult helyzetben, de az MKSzSz vezetésében az elmúlt hetekben történt személyi változások után a Vuelta Kft. már nem bízik a helyzet normalizálódásában. Azok, akik igazán felelősek lehetnek a kialakult helyzetért vagy már rég nincsenek a sportágban, vagy nagyon is büszkék rá, hogy tönkretették a sportág egyik legnagyobb értékét. Mert az irigységnél kevés komolyabb motiváció van ma kis hazánkban.



TDH Hírek, aktualitások

Tour de Hongrie per
Jogerősen semmis a Kerékpársport 2000 Alapítvány és az MKSzSz közötti szerződés

Elhatárolódás (2007-07-24)
Az elmúlt napokban, több médium képviselője keresett minket a „Tour de Hongrie” kerékpárversennyel kapcsolatos kérdésekkel. Ezúton is szeretnénk tájékoztatni a sajtó képviselőit, hogy a miskolci székhelyű Kerékpársport 2000 Alapítvány által a napokban szervezett sporteseményhez nincs közünk, annak szervezésében semmilyen módon nem veszünk részt.

Tour de Hongrie 2007?
2005-ben Gerald Ciolek három szakaszt nyert a Tour de Hongrie-n. 2006-ban U23-as világbajnok lett. Ma már a T-Mobile Team egyik sztárja.
Vajon lesz-e idén Tour de Hongire, és láthatunk-e itthon hasonló sztárokat?

Tour de France Budapesten?
MTI hír - 2007. június 18. hétfő
Budapest jelentkezett a Tour de France 2010-es vagy 2011-es rajtjára

Tour de Hongrie 2007 - levél az MKSz elnöksége részére
Magyar Kerékpársportok Szövetsége
Krizsanits János elnök részére
Tárgy: Tour de Hongrie 2007

2007-06-18 Tour de Hongrie 2007?
2007-06-18 Tour de France Budapesten?
2007-01-19 Tour de Hongrie 2007 - levél az MKSz elnöksége részére
2006-10-30 T-Mobile Criterium Tour 2006. - Köszönet
2006-10-26 Uj témával kerül a Sport TV képernyőjére a T-Mobile Criterium Tour
2006-10-03 T-Mobile Criterium Tour a Sport1 TV-n
2006-09-24 Újbudán Jan Fiala volt a leggyorsabb pontvadász
2006-09-23 Kékesre Fel! teljes eredménylista
2006-09-23 Cseh siker a Mátrában
2006-09-22 Dalibor Grebeci (Podbrezova) a Tiszafüred Nagydíj győztese


Készítette a Carnation
Email